12 éve üstökösként tűnt fel, ma szebb mint valaha: ilyen csinos mostanában Szíj Melinda
|Szíj Melindát tizenkét éve, 2010-ben ismerte meg az ország, amikor a Megasztár ötödik évadában szinte mindenkit meghódított.
Visszafogott a stílusa, mégis, énekével mindenkit elvarázsol, ha belekezd egy dalba, nem lehet másra figyelni, csak rá.
Kevesen tudják róla, hogy gyermekkora óta Barbra Streisand a példaképe. Az éneklés mellett a versírásban is jeleskedik.
Első, bemutatkozó lemezének borítóján költőként is bemutatkozik: válogatott verseit ajándékként és köszönetképp ajánlja mindenkinek, aki szereti őt és figyelemmel követi pályafutását.
Az utóbbi időben talán kicsit kevesebbet hallani róla, ám Szíj Melinda nem tűnt el, időről-időre új képeket tölt fel közösségi oldalaira és fellépéseket is vállal.
Nagyon boldog, hogy a világjárvány miatti kényszerszünetet követően végre ismét színpadra állhatott.
A képek remekül bizonyítják, hogy Melinda mit sem vesztett derűjéből, kedvességéből, ráadásul szinte ugyanolyan csinos, mint egykoron, sőt, talán még jót is tettek neki az eltelt évek:
Egyik legutóbbi koncertjén ezt a gyönyörű Barbra Streisand dalt is elénekelte:
“A Wizard Production múlt heti musical show-jában a Funny Lady c. filmből énekeltem egy Barbra Streisand Broadway musical dalt. Címe: There’s gonna be a great day, azaz “Lesz majd egy nagyszerű nap” – írta a klip mellé Melinda.
Oszd meg, hogy mások is láthassák!
(Képek forrása: Szíj Melinda Facebook oldala)