1965-ben, 19 évesen csomagként adta fel magát, hogy Londonba juthasson, az idős férfi most akkori segítőit keresi

A Cardiffban élő, 75 éves Brian Robson a The Guardian brit napilapnak mesélte el az annak idején nagy port kavart esetet.

A walesi férfi felidézte, hogy 19 évesen, 1965-ben a Victorian Railways vasúttársaságnál dolgozott Ausztráliában. Havonta 40 fontot keresett, de egy repülőjegy 700 fontba került szülőföldjére, Nagy-Britanniába. Annyira gyötörte a honvágy, hogy kétségbeesett ötlete támadt: vásárolt egy kis hűtőszekrény méretű faládát, felpakolta párnával, étellel, itallal és egy Beatles-könyvvel, fúrt rá kis lyukakat, hogy meg ne fulladjon, majd két ír férfit kért meg arra, hogy leszögezzék a láda fedelét, hogy rakományként fel lehessen adni a Quantas légitársaság Melbourne-ből Londonba tartó járatára.

Robson elmondta, hogy segítőinek sajnos csak a keresztnevét tudja: John és Paul, de szeretné megtalálni őket, hogy ismét köszönetet mondhasson nekik.

Pedig a kaland félresiklott: a láda nem fért fel a londoni járatra, ezért egy másik géppel Los Angelesbe küldték, ahol a vámhatóságok felfedezték a potyautast.

A korabeli lapok is beszámoltak Robson ügyéről. A kamaszt az FBI is kihallgatta, majd feltették egy utasszállító gépre és hazaküldték Londonba.

Robson elmondta, hogy levélben megköszönte a két írnek a segítséget, de nem válaszoltak neki. Ennyi idő után azonban mégis szeretné “meghívni őket egy italra”.

A BBC-nek nyilatkozva utólag elismerte, hogy “ostobaság” volt a ládás utazás ötlete.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI, képek forrása: Getty Images)