2 lány hajókázott a vízen, mikor az égen nagy “fekete folt” jelent meg: már kapták is elő a kamerát, a látvány észveszejtő volt
|Amikor ez a két lány, Sophie Windsor Clive és Liberty Smith csónakjával kiment egy kicsit evezni a Shanon folyóra, biztos nem gondolták, hogy valami olyan káprázatos látványban lesz részük, amit soha életükben nem fognak elfelejteni.
A videónak az angol címe murmuration, amit magyarra kicsit nehéz lefordítani, talán a morajlás szó adja vissza leginkább az eredeti jelentését.
Bár a cím teljesen mindegy is, hiszen úgyis minden értelmet nyer, amint meglátod a videó lényegét: egyszer csak ugyanis egy hatalmas “fekete folt” tűnik fel az égen, amit először nem lehet mire vélni.
Aztán néhány másodperc múlva kiderül, hogy amit mi foltnak látunk az nem más, mint több ezernyi seregély, akik hirtelen ellepik az eget és nem akármilyen mozdulatsort, már-már táncot mutatnak be. Ilyet nem minden nap lát az ember, élmény nézni:
Oszd meg, hogy mások is láthassák!