3 új képen is szerepel Caramel 3 éves kisfia! Miron már a teniszezést is kipróbálta:
Molnár Ferenc Caramel felesége, Szilágyi Szilvi számára végre jutott egy kis énidő is az utóbbi napokban. Így írt erről bejegyzésében:
“Elsősorban anya vagyok, minden más csak ezután jöhet. Ugyanakkor ahhoz, hogy 100 százalékosan ott lehessek a családomnak, nekem is meg kell újulnom.
Új lendületet kell vennem, még akkor is, ha erre éppen kevesebb időt tudok szakítani a gyermekeim mellett. Az én titkos fegyverem erre a jóga, ami önmagában felér egy meditációval.
Kevesen tudják, de sok olyan ászana van, amit – kis túlzással – jövet-menet bárhol el lehet végezni, és rögtön érezhető a hatása.
De, hogy miért is került elő ez a téma? Mert szeretném felhívni a figyelmeteket erre a nagyon értékes időre:
Az énidőre igenis sort lehet és kell keríteni, bármilyen rohanós is a napunk” – hangsúlyozta posztjában Caramel felesége.
Nemrég lefotózta Caramellel közös kisfiát, Miront, több cuki képet is megosztott róla:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Oszd meg, hogy mások is láthassák!
(Kiemelt kép: Caramel Instagram oldala)


