55 millió terhességből egyszer történik ilyen: az orvosoknak is szenzáció volt az eset, nyolcan is készen álltak a szülésnél

Az ukrán házaspárnak, Oksanának és Sergeynek már volt egy tündéri kislánya, de már miután megszületett, tudták, hogy amint lehet, testvért szeretnének neki. Sosem vágytak nagy családra, úgy gondolták, két gyermekkel lesz majd ideális kis családjuk. Anyagilag sem álltak túl fényesen, de a két gyermek megfelelő felneveléséhez elegendőt kerestek.

Amikor Oksana Kobletskaya megtudta, hogy terhes, hihetetlen boldog volt. A 36 éves nőnek és férjének, Sergey-nek aztán kikerekedett a szeme, mikor közölték velük, nem egy magzat növekszik a pocakban.

“A családunkban soha nem voltak ikrek” mondta Oksana. “Azt gondoltam, hogy ez nem történhet meg velem sem.” De várt még egy nagyobb meglepetés is rájuk.

„A rutin ultrahangos vizsgálaton a kórházi orvos olyat mondott, amit hallva majdnem leestem az ágyról. A szívem alatt nem egy baba növekszik. És nem is kettő, hanem öt. Azt hittem, rosszul hallok, vagy csak viccel az orvos” – emlékezett vissza a nő.

Szó sem volt viccről. Az orvos megerősítette, hogy egyértelműen öt magzatot lát – majd hozzátette, hogy ilyen csak 55 millió terhességből egynél fordul elő.

„Mindenki nagyon izgatott volt, mi pedig nagyon féltünk. Olyan volt az egész, mint egy álom. Egy rossz álom. Amiből nem tudunk felébredni – mondja Sergey.” „Azon gondolkodtunk, hogyan fogunk tudni ennyi gyerekre vigyázni, ellátni és felnevelni őket.”

A 30. hét volt, amikor Oksana vajúdni kezdett. Ahogy elindultak a kórházba, nyolc orvos állt készen, hogy segítse a szülést. “Úgy bántak velem, mint egy porcelánbabával, alig mertek hozzám érni – nagyon óvatosak voltak” – mondta a kismama. Az anya végül három fiúnak és két kislánynak adott életet.

Jó egészséget kívánunk nekik!

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!