A Barátok közt Hoffer Misije teljesen új életet kezdett sztrókja után: jócskán megváltozott 2020-ra

Amióta 2006-ban Halász Gábor önszántából hátrébb lépett és búcsút mondott a reflektorfények, keveset lehetett hallani a Barátok közt egykor Hoffer Misijéről.

Egy Zala megyében található kisebb település, Kiskutas polgármestere lett, rengeteget dolgozott, ám a túlhajszolt életmód sajnos megtette hatását. Négy évvel ezelőtt nagyon súlyos agyvérzést kapott, akkor erről így nyilatkozott:

“Az intenzív osztályra kerültem, ahol annyit mondtak: agytörzsi storke! Akkor még nem tudtam, hogy ez a legsúlyosabb. A halál küszöbén furcsa nyugalom szállt meg a pánik helyett, arra gondoltam, ha ennyi volt, bele kell nyugodni. Aztán egyszer csak azt mondták, túl vagyok az életveszélyen, de újra tanulhatok majd járni.”

Szerencsére azóta már felépült, könnyedén lefut hét kilométert, és 3300 métert úszik. Nemcsak fizikai állapota ment át jókora változáson, hanem a párkapcsolathoz való hozzáállása is:

„Nem kergetem a szerelmet, az elmúlt négy évem különben is úgy elszaladt, hogy nem is gondoltam rá. Jó lenne, ha lenne családom, de mivel majdnem minden sikerült az életemben, elfogadnám, ha pont ez nem adatna meg” – árulta el Halász Gábor a Best magazinnak.

A lap legújabb számában rengeteg érdekességet olvashatsz, úgyhogy szívből ajánljuk. Többek között Halász Gáborról is sok izgalmas dolgot megtudhatsz, aki így változott meg az évek során. Az első kép még a Barátok köztből való:

Ez a kép pedig 2020-as, forrása Halász Gábor Facebook oldala:

További sok sikert kívánunk neki, és nagyon örülünk, hogy végül teljesen felépült a komoly betegségből!

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!