Arca is gyönyörű, mégsem ezért bámulja meg mindenki: több százezren követik különleges adottságai miatt

Az ukrán-libanoni származású Yulianna Yussef testének nagy részét születésétől fogva hatalmas anyajegyek borítják.

Mindez egészen nyolcéves koráig nem is zavarta a ma már 32 éves, egyébként gyönyörű nőt.

Ám akkor feltűnt neki, hogy másként néznek rá az emberek, akik megbámulták, mutogattak rá, sőt, az is előfordult, hogy más szülők nem engedték a gyermeküket vele játszani, attól tartva, hogy Yulianna fertőző.

„Az orvosok sokkot kaptak, amikor meglátták a testemet, mert soha nem találkoztak még ilyen extrém esettel.

A legrosszabb az volt, hogy nem tudták, életben maradok-e, sőt azt hitték, csak óráim vannak hátra a születésem után” – mesélte a lánya Daily Mailnek, akit gyerekkorában az osztálytársai bántó becenevekkel illettek és sokszor csúfoltak.

Mostanra azonban rengeteg rajongója van, közösségi oldalait több százezren követik.

Mára már Yulianna is tökéletesen elfogadta magát olyannak, amilyen, vallja, semmi sem történik véletlenül. Azonban fokozottan figyel magára, hiszen a rengeteg anyajegy miatt fokozottan van kitéve a bőrrák veszélyének.

Élete azonban boldog és kiegyensúlyozott, sikeres üzletasszony és influenszer lett belőle:

(Képek: Instagram -Yulianna Yussef)

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!