Atyaég, mekkorát nőttek Rúzsa Magdi ikrei! Végre mindhárom gyerkőc egy képen:
|Rúzsa Magdi és férje Vilmos hármasikrei 2022 februárjában születtek, ami azt jelenti, hogy a picik már több mint egyévesek.
Magdi férjéről keveset tudni, Vilmos villamosmérnök, egyetemi tanár és 2017-ben házasodtak össze.
Egy évvel azután, hogy megszülettek a csöppségek, az énekesnő két óriási sikerű Aréna koncertet tartott.
Február 24-én és 25-én is telt ház előtt énekelt, legutóbbi slágerét is előadta, az Elmegyek a mai napig nagyon népszerű.
Magdi tehát anyai teendői mellett visszatért a színpadra, és ott folytatja, ahol abbahagyta, remek dalokat ad ki.
Persze rengeteg időt tölt a három gyerekkel, Lujzával, Kevével és Zalánnal is.
Legutóbb például épp a játszótérre mentek, a kicsik pedig biztosan nagyon élvezték a szuper programot.
Az énekesnő minderről egy képet is megosztott közösségi oldalán, mindhárom baba látható rajta.
Úgy nőnek, mint a gomba:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Rúzsa Magdi Instagram oldala)