Barabás Éva lefilmezte, milyen gyönyörű nyáron a kertje! Ilyen fantasztikusan pompázik a sok-sok virág:

Barabás Éva évtizedek óta a Fókusz című műsor háziasszonya az RTL-en. Sokan nem is gondolnák, hogy Évi nap mint nap élőben jelentkezik a stúdióból:

Így ír erről közösségi oldalán: “Mindig meglep amikor valaki rácsodálkozik, hogy a Fókusz élő adás. Pedig igen.

Amikor a tévében láttok, akkor benne vagyok, pont akkor és ott a hétköznapokon.

A Fókusz riporterei persze még az adás ideje alatt is gyakran forgatnak valahol egy riportot valamelyik következő napra.

Vagy éppen Balatonról vagy Balatonból jönnek hazafelé. (Nem tudom, hogy a Heves megyei, Balaton nevű község esetében hogyan helyes.)

A lényeg, hogy Forgó Viktor még áprilisban utazott el a kis aranyos településre, ahol kiderült, hogy rengetegen ott kötnek ki, amikor nyaralni indulnak, és nem figyelik a térképet ill. a GPS-t” – árulta el a műsorvezető.

Olyan is előfordul, hogy nemes célért gyűjtenek a Fókusz című műsorban így volt ez nemrég is.

“19,9 millió forintot gyűjtöttünk a Bátor Tábor javára, akik krónikus beteg gyerekeknek segítenek élményterápiával” – adta hírül Barabás Éva.

A műsorvezető az egyik posztjában csodás kertjének nyári arcát is megmutatta. Ilyen fantasztikusan pompázik a sok-sok virág:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Barabás Évi (@evibarabas) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Barabás Éva Instagram oldala)