Bodrogi Enikő Demjén Ferenc egyik legnagyobb slágerét énekelte, a nézők imádták
|Szombaton indult az X-Faktor előshow-s szériája, rögtön 4-en ki is estek már az első adásból.
Ez soknak tűnik, de kevés igazán jó produkció volt, így indokolt ez a magas szám.
Bodrogi Enikő előadása mindenképp a jobbak közé tartozott, bár néhány hamis hang nála is becsúszott.
Bodrogi Gyula és Voith Ági unokája Demjén Ferenc csodálatos dalát adta elő.
Herceg Erika és Enikő választása a Hogyan tudnék élni nélküled című slágerre esett.
Enikő Erika segítségével a saját ízlése szerint adta elő ezt az ikonikus szerzeményt.
Bár volt, hogy meg-megdöccent a produkció, összességében mégis egy szép és emlékezetes előadást hallhattunk és láthattunk.
Enikőt végül továbbjuttatták a nézők, így a következő héten is láthatjuk őt. Íme a dal.
Neked hogy tetszik ez a csodálatos klasszikus, Bodrogi Enikő tolmácsolásában? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon!
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!