Csak pár forintot áldozott elnyűtt, kiült kanapéjának felújítására, mégis úgy néz ki, mintha tegnap vette volna

A következőkben egy öreg kanapé elnyűtt párnáit varázsolják újjá. Első lépésként bontsuk ki a párnákat, húzzuk le róluk a huzatot, a tölteléket pedig vegyük ki. Egy tűbe fűzzünk cérnát, majd vegyünk elő négy közepes méretű gombot.

Ezeket a huzatokra kell felvarrni, úgy, hogy a két gombot felerősítjük az egyik oldalára, ezután visszagyúrjuk a párna töltelékét, majd a másik két gombot a másik oldalra varrjuk fel. A végén a két-két gombot kell egymáshoz illeszteni, ahogyan az alábbi ábra is mutatja:

parna2

parna3

parna4

parna5

parna6

parna7

parna8

parna10

parna9

Készen is van, a párnák olyanok, mintha most vettük volna őket az üzletből, mindez a tartásuknak köszönhető, és annak a pár gombnak, meg egy kis cérnának, amely alig kerül pár forintba.

Ebből a remek praktikából is jól látszik, hogy akkor is széppé és vonzóvá tudunk valamit, ha csak egy kisebb összeget áldozunk az alapanyagokra!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla! 

(Forrás: filantropikum)