Curtis kedvese, Barnai Judit lefényképezte közös hálószobájukat! Vicces fotók születtek:
|Széki Attila, akit mostanra már szinte mindenki csak Curtis néven ismer, kezdetben nem a zenélésre fektette a fő hangsúlyt.
Ígéretes sportkarrier állt előtte, hiszen tehetséges labdarúgónak számított. Pályafutása biztatóan indult:
Mindössze 17 éves volt, amikor bemutatkozott az Újpest FC színeiben az élvonalban.
Az MTK elleni találkozót további négy fellépés követte a legmagasabb osztályban, ezt követően pedig többnyire az Újpest II-ben kapott szerepet.
Később játszott kölcsönben Kecskeméten (2008) és Szolnokon (2009) is. A KTE csapatával NB II-es bajnoki címet szerzett, ám egy 2009-es térdsérülés megtörte addigi fejlődését.
Sérülését követően egyre inkább a zene vette át a főszerepet az életében, a folytatást pedig mind jól ismerjük.
Curtis mára az egyik legsikeresebb raperré vált Magyarországon, és úgy tűnik, magánélete is kezd egyenesbe jönni.
Párjával, Barnai Judittal ismét nagyon jól megvannak, Judit le is fényképezte közös hálószobájukat. Vicces fotók születtek:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Curtis Instagram oldala)