Egészséges és üdítő, osztatlan sikere van a családban: krumplisaláta, minden jóval felturbózva

Könnyen elkészíthető és nagyon finom! Mi már jó ideje így készítjük:

Hozzávalók:

  • 1,5 kg burgonya,
  • 300 g majonéz,
  • 120 g tejföl,
  • 5 db főtt tojás apróra vágva,
  • 1 db savanyú uborka kockára vágva + 2 kanál az uborka levéből,
  • 1 evőkanál mustár,
  • 1 evőkanál ecet,
  • 1/2 kiskanál só,
  • 1/2 kiskanál őrölt fekete bors,
  • 2 – 3 db kisebb zellerszár apróra vágva,
  • 1 db hagyma kockára vágva,
  • 2 db újhagyma kockára vágva,
  • 1 db zöld paprika kockára vágva,
  • 1/2 pritamin paprika kockára vágva.

Elkészítés:

A burgonyát sós vízben főzzük meg, mikor megpuhult, vegyük le a tűzhelyről, öntsük le a levét és hagyjuk kihűlni. Egy nagyobb tálban keverjük össze a majonézt a tejföllel, az ecettel, a mustárral, a felaprított savanyú uborkával (és a 2 kanál uborkalével).

Keverjük össze jól, majd sózzuk, borsozzuk, tegyünk egy kevés cukrot is a keverékbe. Miután mindent jól összekevertünk tegyük bele a többi hozzávalót is (a burgonyát még nem) és ismét keverjük össze.

Vegyük ki a burgonyát a hűtőből és vágjuk kockára, majd keverjük össze a többi hozzávalóval. Lassan keverjük, hogy a burgonya ne törjön össze. Fedjük le az elkészített salátát és tegyük a hűtőbe pár órára. A legjobb, ha ezt a salátát csak másnap fogyasztjuk.

Jó étvágyat kívánunk hozzá mindenkinek!

Oszd meg, hogy mások is elkészíthessék! 

(Forrás: bidista)