Egyre súlyosabb Damu Roland állapota: segítségért könyörög diagnózisa után

Damu Roland iskolás évei után több színházban megfordult. Játszott többek között a Budapesti Kamaraszínházban, a debreceni Csokonai Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban is. Emellett több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt szinkronszínészként. Leghíresebb szerepe a Jóban Rosszban című sorozatban Várnagy Előd karaktere.

A művész utoljára saját önálló estjével hallatott magáról színészként, amit 2019 decemberében mutatott be egy budapesti pincehelyiségben, Tóth Ádám rendezésében, ám a koronavírus-járvány miatt kénytelen volt felfüggeszteni előadásait.

Emiatt nyilván anyagi nehézségei támadtak, ráadásul egészségi állapota is többszörösen megrendült. Közösségi oldalán így számolt be hogylétéről:

„SEGÍTS KÉRLEK! A MEGÉLHETÉSEMÉRT küzdök. A mai vizsgálat alapján, megrepedt a hangszálam és bevérzett a torkom a tüdőgyulladás mellett. Nem bírok dolgozni. Anyagi segítséget kérek” – olvasható Roland bejegyzésében.

A kommentek nem mind együttérzőek: „Egy kis torokgyulladás? Vicc!”

„Eddig sajnáltam! A legkönnyebb kéregetni.”

„Fizesse meg a gyerektartás elmaradást, és megnyugszik a lelke.”

„A lelkiismeret furdalás megbetegíti a lelket.” – olvasható a hozzászólások között.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: TV2)