Elütötték a család kutyáját, már nem hallották, hogy verne a szíve: eltemették, majd másnap valaki dörömbölni kezdett

Glen Malony és gyerekei, Megan és Kevin már 4 éve egy kis Russel terrierrel osztották meg az életüket.

Mugsy-t imádták, a kis kedves és odaadó jószág már teljes értékű családtagnak számított.

Azonban egyik nap egy igen szerencsétlen baleset folytán Glen barátnőjének háza előtt, a Severna Parkban elütötték szegény kis jószágot. Glen teljesen kétségbeesett, hiszen, amint az ölébe kapta a Mugsy-t, hogy az állatorvoshoz szaladjon vele, érezte, hogy a kutya már nem lélegzik.

Tudta, hogy már nem lehet segíteni rajta, de arról fogalma nem volt, hogyan fogja közölni a gyerekekkel a borzalmas hírt.

Gondolta, gyorsan eltemeti a kutyát, mielőtt a gyerekek szembesülnének a tragédiával.

Később elmondta nekik is, hogy mi történt, de nagyon nehezen tudták feldolgozni a történteket. Egy igen nehéz éjszaka várt a szomorúsággal sújtott családra.

Reggel fáradtan és nyúzottan ébredtek, ráadásul arra, hogy valaki dönget az ajtón. Amikor kinyitották, látták, hogy Mugsy ott állt az ajtóban, és boldogan csóválta a farkát.

Senki sem tudta, hogyan történhetett meg ez a dolog, már arra is gyanakodtak, hogy Glen egy másik kutyát temetett el.

Azonban, amikor közelebbről megnézték a boldog ebet, látták a sérüléseit. Elvitték az állatorvoshoz, aki szakszerű ellátásban részesítette.

“Minden bizonnyal annyira le volt lassulva a kutya szívverése és pulzusa a baleset után, hogy azért hihette azt Glen, hogy már nem él. Ez történhetett, látszanak rajta a sérülések, semmiképp nem egy másik kutyát temetett el Glen”-mondta a szakember.

A kutya a kezelés után felépült sebeiből, és az egész család nagyon boldog volt, hogy megmenekült a kis kedvencük.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: tudasfaja)