Fontos bejelentést tett az Operatív Törzs saját működésével kapcsolatban: lezárult egy korszak

Kiss Róbert az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón kifejtette: szombaton megtörtént az ötmilliomodik, koronavírus elleni oltóanyag első dózisának beadása, így Pintér Sándor belügyminiszter az operatív törzs vezetőjeként közigazgatási hatósági határozatban megállapította, hogy a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának ötödik fokozata május 23-án hatályba lép.

“Nagy utat tettünk meg november óta, amikor a koronavírus-járvány második hullámában a védelmi intézkedések bevezetése mellett döntött a kormány. Az, hogy a koronavírus-járvány harmadik hullámának vége felé járva, a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának ötödik fokozata hatályba léphetett, mindannyiunk közös eredménye” – mondta az alezredes. Hozzátette: ebben a legnagyobb szerepe a lakosságnak volt, ezért köszönik a védelmi intézkedések betartását, a lakosság türelmét, együttműködését.

A védelmi intézkedések fokozatos és lépcsőzetes feloldásával visszatér a teljes és megszokott, korlátozásoktól mentes mindennapi életünk – fogalmazott az alezredes. Hozzátette: azt kérik, a továbbra is érvényben lévő kevés korlátozást mindenki tartsa be saját és mások életének, egészségének megóvása érdekében.

Bejelentette azt is, hogy megszűnnek a napi tájékoztatók, és legközelebb pénteken tart sajtótájékoztatót az operatív törzs.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője közölte: a pünkösdi hétvége adatai is azt mutatják, hogy a járvány “visszahúzódóban” van.

Galgóczi Ágnes szavai szerint ez a magas átoltottságnak, a védelmi intézkedéseknek, a lakosság együttműködésének köszönhető. Elmondta: a kórházban kezeltek száma és a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja is folyamatosan csökken. Vasárnap, az 5 millió átoltott elérése után életbe lépett az újraindítás újabb fokozata, de néhány védelmi intézkedés még életben van, így például maszkot kell hordani az üzletekben, bevásárlóközpontokban és a tömegközlekedés járművein – mondta a szakember.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!

(Forrás: MTI)