Kóbor János lánya, Léna most lett 18 éves! A friss képből kiderül, mennyire hasonlít édesapjára:

Kóbor János, az Omega frontembere noha már nincs köztünk, emléke mégis örökké él, hiszen a legendákat sosem feledjük.

Kóbor Jánosnak első feleségétől egy fia született (Dániel, 1976), aki technikusként dolgozik.

Az énekes 2008 júliusában újranősült, a nála 23 évvel fiatalabb Deme Zsókát vette el Balatonaligán, akitől egy lánya született 2007-ben, Léna.

Dániel révén két unoka (Hanga Szófia, 2018; Sára, 2020) nagyapja is volt, sőt, a második felesége idősebb lányától született Elza nevű kislányt is hasonlóan szerette.

Kóbor János 2021 decemberében hunyt el, így már több éve nincs köztünk.

Lánya, a 18 esztendős Léna a mai napig rengeteget gondol szeretett édesapjára.

Ráadásul ő  is örökölte Kóbor János tehetségét, ugyanis gyönyörű hangja van, már többször hallhattuk őt énekelni.

Ő is szerepel a Gyöngyhajú lány című musicalben, ilyen csinos, ifjú hölgy lett belőle.

Néhány napja lett nagykorú:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kóbor Léna (@kobor_lena) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!