Lélegzetelállító, tűzvörös estélyiben pompázott a Modern Talkingos Thomas Anders felesége: férje nagyon büszke rá
|Thomas Anderst mindenki csak a Modern Talking hangjaként ismeri: úgy, mint a hosszú, fekete hajú srácot, aki annyi sláger dallamát énekelte el az évek során.
Az előadó egyébként hétéves kora óta áll színpadon. Kezdetben német slágerdalokat énekelt, majd az 1984-ben alakult Modern Talking együttessel vált nemzetközileg ismertté. A világsikert jelentő áttörés 1985-ben következett be, amikor Dieter Bohlennel duóként léptek színpadra a You’re My Heart, You’re My Soul című eurodiszkó stílusú dallal. Az együttes 1987-es felbomlása után szólóban folytatta az éneklést.
Thomas Anders, polgári nevén Bernd Weidung 1963-ban született Nyugat-Németországban, a Koblenztől délkeletre található Münstermaifeldben. Iskolás évei alatt számos tehetségkutató versenyen vett részt. Zongoraórákra járt, életében a tanulás helyét egyre inkább a zene foglalta el.
Kétszer házasodott. Nora-Isabelle Balling divatmodellel 1985. július 27-én került sor az esküvőre, második feleségét, Claudia Hesst pedig 2000. július 15-én vett feleségül, majd 2002. június 27-én megszületett fiuk, Alexander Mick Weidung. Claudia a mai napig gyönyörű: szuperül áll neki ez a tűzvörös ruha:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!