Meglepő, mivel keresi most a pénzt Kucsera Gábor

Kucsera Gábor rendkívül eredményes sportoló, hiszen kajak-kenu világbajnokságokon 2005 és 2009 között több érmet is szerzett.

Két arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel gazdagította a sportág éremkollekcióját kajak páros 500 illetve 1000 méteren.

Az utóbbi időben showműsorokban is rendszeresen feltűnt: 2008-ban megnyerte a TV2 A sztárok a fejükre estek című műsorát.

2016-ban A nagy duettben Dér Henivel a 4. helyen végeztek. 2016-tól 2017-ig feleségével, Tápai Szabinával szerepeltek az Édes élet című reality-sorozatban

2020-ban pedig a Farm VIP első évadának második helyezettje lett, Novák Zalán mögött végezve.

A világbajnok elárulta, mivel keresi most a pénzt: asztalosnak állt! Így nyilatkozott erről a Blikknek:

“Szoktam poénkodni azzal, hogy fát korábban akkor láttam, amikor elúszott mellettem a Dunán” – kezdett bele nevetve a történetbe Kucsera, majd így folytatta:

„Egy asztalos barátommal beszéltünk sokat a szakmáról, és úgy alakult, hogy volt lehetőségem gépeket venni és műhelyt bérelni, így belevágtam. Idén augusztus óta csak ezzel foglalkozom, szerencsére öt remek szakember vesz körül, akik tanítanak”- mondta a lapnak.

Munkáiról közösségi oldalára is szokott feltenni fotókat: “nincs is ennél jobb mikor a semmiből varázsolni kell és látod a megrendelő arcán az örömöt és a boldogságot” – írta a képek mellé:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kucsera Gábor (@kucseragabor) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Kucsera Gábor Instagram oldala)