Minden zsűritag kiguvadt szemmel nézi, mit művel ez az apáca a színpadon

Cikkünk főhőse, Cristina Scuccia 1988-ban született Szicíliában. 2009-ben lett novícia és két évet foglalkozott szegény gyerekekkel Brazíliában. Ezt követően hivatalosan belépett az orsolyita rendbe.

2014-ben Cristina nővér jelentkezett a The Voice of Italy énekversenyre és nagyon népszerű lett mind a zsűri, mind a szavazóközönség körében, miután elénekelte Alicia Keys No One című dalát.

Az előadást több mint 110 millióan nézték meg a YouTube-on. Cristina a verseny teljes ideje alatt egy egyszerű keresztet viselt a nyakában, valamint kényelmes fekete cipőt és bokáig érő fekete szoknyát hordott.

Cristina a tehetségkutatóban Kylie Minogue-gal és Ricky Martinnal énekelt együtt. Olyannyira belopta magát az olasz nézők szívébe, hogy ő lett a végső győztes.

A döntőt az olasz szavazatok 62%-ával nyerte meg Giacomo Voli előtt.

Miután megköszönte Istennek a győzelmet, elénekelte a Miatyánk imádságot a show szervezőinek és hallgatóságának.

„Nem rajtam múlt, hogy itt vagyok, hanem annak köszönhetem, aki odafönt van.

Nem azért vagyok itt, mert így akartam karriert csinálni, hanem azért, mert egy üzenetet akarok közvetíteni” – idézte Cristina nővért a BBC News.

Itt láthatod a bemutatkozóját, az első szereplését a The Voice-ban. Érdemes nézni a csodálkozást a zsűri arcán, mikor megfordulnak a székükkel, és meglátják, hogy egy apácáról van szó:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!