Most először mutatta meg jóképű szerelmét Gelencsér Timi: csak úgy izzik köztük a levegő

Gelencsér Tímeánál a sport már gyerekkorában is szerves része volt az életének. Fiatalkorában Fit-Kid-ben, majd akrobatikus show-ban versenyzett.

Igazán ismert pedig akkor lett, amikor 2016-ban megnyerte a Miss World Hungaryt, és bekerült a legjobb 20 versenyző közé a Miss Worldben.

2019-ben karrierje új lendületet kapott, ekkor szerepelt a TV2 nagy sikerű műsorában, az Exatlonban, mint játékos, és a második legjobb női versenyzőként fejezte be a show-t.

Ezzel a jó helyezéseknek még nem volt vége, ugyanis 2020-ban Hegyes Bertalannal együtt megnyerte a Dancing With The Stars című műsort.

Azóta többször is feltűnt már a TV2 képernyőjén, mint riporter és műsorvezető.

Magánéletéről mindeddig keveset lehetett tudni, hiszen Timi féltve óvta azt a kíváncsi szemek elől.

Most azonban elérkezettnek látta az időt arra, hogy megmutassa jóképű kedvesét.

Ezt írta a kép mellé közösségi oldalán: “Régóta vágytam rá, hogy megoszthassak Veletek egy ilyen fotót.

Sosem éltem kifele a magánéletem és ezentúl sem tervezem, viszont szeretném ha tudnátok, hogy lassan egy éve boldog párkapcsolatban élek” – árulta el.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tímea Gelencsér (@timella) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Gelencsér Timi Instagram oldala)