Muffinformába helyezte a hozzávalókat, és pillanatok alatt elkészítette ezt a káprázatos, spagettis fogást

Már a kinézete is megkapó, az íze pedig tényleg fenséges: ráadásul alig néhány hozzávaló kell hozzá:

Hozzávalók:

  • 170 gramm spagetti
  • 1 ½ kanál olívaolaj
  • 1 ½ csésze parmezán
  • 1 ½ csésze paradicsom szósz
  • 12 darab kisebb
  • előre elkészített húspogácsa

Elkészítés:

Tegyünk egy lábasba vizet, egy csipet sót, majd, amikor elkezd főni, tegyük bele a spagettit. Kb. 7-10 percig főzzük, majd szűrjük le, öntsünk rá olívaolajat, és tegyük a hűtőbe pár percre, hogy hűljön le.

Melegítsük elő a sütőt. Keverjük el a parmezánt a spagettivel, és alakítsunk ki belőle kis “fészkeket” a muffinsütő tepsiben. Mindenik közepébe helyezzünk egy kanál paradicsomszót, egy húspogácsát, majd ismét egy kanál paradicsomszószt.

A tetejükre pedig szórjunk egy kevés sajtot. Tegyük a sütőbe kb. húsz percre, majd tálalhatjuk is az illatos, ízletes kosárkákat. Biztosan sikerünk lesz vele.

Ennek a videónak köszönhetően képi segédletet is kapsz az elkészítéshez. Jó étvágyat ehhez a finom fogáshoz!

Oszd meg, hogy mások is elkészíthessék! 

(Forrás: tudasfaja)