Ördög Nóra fürdőruhás képeit látva a kommentelők alig hisznek a szemüknek!
|Ördög Nóra szakmai sikereinek mi magunk is tanúi lehetünk, hiszen minden évben nyomon követhetjük műsorait a tévében.
Magánéletéről már kevesebbet tudni. Nóri hét évnyi együttélés után 2008. augusztus 2-án ment hozzá Rubin Kristófhoz, akitől 2008 decemberében vált el.
2010 szeptembere óta Nánási Pál fotóművész felesége, akitől három év után, 2013. május 6-án született meg első gyermeke, Nánási Mici. 2014. augusztus 3-án megszületett második gyermeke, Nánási Vencel.
Már gyerekkorában sem állt távol tőle a szereplés, Nóri aztán 2001-ben kezdett el dolgozni az RTL Klub csatornájánál gyakornokként.
Majd a Mónika Show segédszerkesztője lett belőle, és tehetsége révén hamarosan már műsorvezetőként is láthattuk a Kölyökklub című műsorban.
Akkor lett igazán ismert, amikor a Szombat Esti Láz és a Csillag Születik című igen népszerű műsorok háziasszonya lett.
Nóri szinte mindig sokat dolgozik, hisz rengeteg műsorhoz és projekthez adja a nevét és az arcát.
Néha persze jut ideje a pihenésre, nemrég például a Maldív-szigeteken kapcsolódott ki családjával.
A kommentelők nem győzték dicsérni irigylésre méltó alakját.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Képek forrása: Ördög Nóra Instagram oldala)