Ritka pillanat: feleségével közös kép került elő Sebestyén Balázsról: ilyen csinos Viktória

Sebestyén Balázs gyerekkorában évekig a Vasas színeiben birkózott az iskola mellett, és sokáig profi sportoló szeretett volna lenni.

Aztán ezt az álmát a televíziózásra cserélte és közben felsőfokú tanulmányokat is folytatott több intézményben és szakon is.

Egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Budapest Média Intézetében kezdte, majd átjelentkezett Szegedre, ahol Angol-kommunikáció szakon szerzett bölcsész diplomát.

Magánéletét védi a sajtó elől. Különösen keveset nyilatkozik családjáról, és nem nagyon enged betekintést a privát szférájába.

Nős, 2009 nyarán összeházasodott Horváth Viktóriával, akit – többek között – a TV2-n futó Bennfentes című műsor vezetőjeként ismerhettünk.

Első gyermekük, Benett 2009. október 18-án látta meg a napvilágot. Második gyermekük, Noel 2014. december 18-án született.

Már nagyon régen láthattunk közös képet Balázsról és feleségéről, egyáltalán, bármilyen családi pillanatról.

Csak néha jön el az a ritka pillanat hogy Balázs vagy kedvese közös képet osztanak meg magukról.

Íme a kép, neked mi a véleményed a fotóról?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

sebestyenviki (@vikisebestyen) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!