Szabó Ádám, Curtis és Horváth Boldi elénekelték a tavasz slágerét: már most rengetegen látták

Horváth Boldi, Curtis és Szabó Ádám még a Sztárban Sztár című műsor alatt lettek nagyon jó barátok.

Mindhárman ugyanabban az évadban szerepeltek, és a fiúk azóta is sokszor összejárnak.

Ráadásul most közösen énekelték el a tavasz egyik legnagyobb slágerét, a Meglocsolnálak című dalt.

A címe után nem meglepő, hogy igazi kis húsvéti nóta ez, és ha már húsvét, abban a faluban forgatták a klipet, amely leginkább köthető ehhez az ünnephez.

Ez pedig nem más, mint Hollókő, ami a világörökség része, hiszen gyönyörű a fekvése és csodásak a parasztházai.

Itt még őrzik a húsvéti hagyományokat és népszokásokat, és húsvét hétfőn minden lányt, asszonyt meglocsolnak.

Ide látogatott most el a három jó barát és itt vették fel dalukhoz a videoklipet, ami remekül sikerült.

A dal szombaton került fel a legnagyobb videómegosztó portálra, de már most rengetegen látták.

Neked hogy tetszik ez a fülbemászó sláger?

Oszd meg, hogy mások is hallhassák!