Tavasz táján ezt a négy műveletet tedd meg a leandereddel, hogy kerted ékévé váljon

Tavasszal érdemes jobban odafigyelnünk a leanderre, ha azt szeretnénk, hogy később teljes fényében pompázzon: erre a négy dologra különösen ügyeljünk:

Átültetés

Fontos, hogy szemügyre vegyük a virág alatti földet, ugyanis a nyári időszakban sok tápanyagot igényel, ezért a földje a pihenés ideje alatt nagyon ki tud merülni.

Ettől függetlenül is, ha már legalább 2 éve nem ültettük át, akkor az legyen az első dolgunk, hogy új és nagyobb cserepet keresünk neki és abba átköltöztetjük friss földdel.

Hajtások

Ha odakinn a levegő hőmérséklete már elérte a 15 fokot, akkor bátran ki lehet vinni a növényt. Először árnyékosabb helyre, nehogy az első erősebb tavaszi napsugarak megperzseljék a növényt.

A kisebb hajtásokat még ilyenkor metsszük le félig, hogy a növény szép dús lehessen, ne megnyúlt hajtásokkal teli.

Öntözés, táplálás

Májustól már ajánlott rendszeresen öntözni, nem kell, hogy ússzon a vízben, de soha ne is legyen száraz a földje.

Ilyenkor már kitehetjük naposabb részre is, hiszen ekkora újra megerősödik a téli alvás után, a gyökere is elkezd növekedni és megkezdi hozni az első virágait.

A tápoldatról sem szabad megfeledkezni, hogy a növény folyamatosan hozhassa szebbnél szebb virágait.

Válasszunk kifejezetten erre célra szánt tápoldatot, amiből heti egyszer adagoljunk a leandereknek.

Növényvédelem

A levéltetvek nagyon kedvelik a leandert, ezért érdemes már előre védekezni ellenük és erre a legjobbak a természetes módszerek, amelyeket időnként alkalmazva a virágod szép rovarmentes és egészséges maradhat.

Készíts csalánlevet, amit spricnis flakonba töltve, időnként permetezd le vele a növényt. Ezenkívül jó trükk még a cserépbe fokhagymagerezdet dugdosni.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla! 

(Forrás: tudasfaja)