Tilla lefotózta, milyen csodaszép tortával lepte meg gyönyörű, születésnapos feleségét!

Ritkán láthatjuk Tilla csodaszép feleségét, holott a gyönyörű Kriszta már közel 27 éve áll férje mellett.

A pár tavaly októberben ünnepelte a 26 házassági évfordulóját, ez pedig azt jelenti, hogy egy évvel már az ezüstlakodalmon is túl vannak!

Till Attila nemrégiben azt nyilatkozta, hogy néha még ő maga is elcsodálkozik azon, milyen gyönyörű nő a felesége.

Ezeket a szavakat olvasva nem meglepő, hogy több mint húsz évet követően is együtt vannak.

Teljesen harmonikus a kapcsolatuk és közösen nevelik három gyereküket: Félix 2008-ban, Simon 2001-ben, Andor 1998-ban jött világra.

Korpás Krisztina is a médiában csinált karriert, jelenleg egy rádiónál dolgozik és egy korábbi interjúban ezt mondta Tillával kapcsolatban:

“Talán bénán hangzik, de mi a mai napig megbeszéljük, hogy mennyire jó, hogy mi találkoztunk.

És folyamatosan mondja, hogy mennyire szeret, szépnek lát. Nagyon cuki, valamiért irtózatosan büszke rám” – mesélte a férjéről Krisztina.

Kriszta nemrég ünnepelte születésnapját, ez alkalomból Tilla egy csodaszép tortával lepte meg. Itt van róla a fotó:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Till Attila (@tillattila) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Till Attila Instagram oldala)