Tabáni István 13 éve nyerte meg a Csillag Születiket: a friss fotókból kiderül, hogy néz ki most
|Sokan nem is tudják, de Tabáni István életében nem a Csillag Születik volt az első tehetségkutató műsor, ahová jelentkezett. 2008-ban a Megasztár 4. évadában is kipróbálta magát.
A műsor válogatóján először a Queen együttes Bohemian Rhapsody című számát énekelte és később bejutott a legjobb 70 énekes közé, azonban kiesett, mivel a zsűri szerint nem tudta felülmúlni az első produkcióját.
2009-ben, egy évvel a komoly csalódást jelentő kudarc után jelentkezett az RTL Klub tehetségkutató műsorába a Csillag születik 2. szériájába, ahol felismerték benne a tehetséget.
A showban a korábbi hasonló kaliberű műsorokkal ellentétben elsősorban nem István külsejére és a viselkedésére koncentráltak.
Sokkal inkább a hangjára és a maga nemében emberközeli előadásaira fektettek különösen nagy hangsúlyt.
Ennek eredményeként 2009. december 19-én megnyerte a Csillag születik elnevezésű tehetségkutató műsort.
István rengeteg embernek lett nagyon szimpatikus, nemcsak sugárzó tehetsége okán, hanem szerény, emberközeli viselkedése miatt is. Nem szédítette meg a siker.
Noha az utóbbi években kicsit kevesebbet hallani róla, azért még mindig vannak fellépései és színpadi megjelenései.
Noha új képein látszik, hogy felette sem múlt el nyomtalanul az idő, még mindig remekül tartja magát, nem változott túl sokat 13 év alatt:
(Képek: Tabáni István Facebook oldala)
A hangja pedig még mindig káprázatos, ezt ezzel az alábbi igencsak nehéz Presser-slágerrel is bizonyítja:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!