Ezt a 88 éves asszonyt meg akarták erőszakolni. Ekkor kimondott 2 szót, amitől a támadója rögtön elmenekült!

Helen Reynolds nem gondolta volna, hogy 88 éves korában kell átélnie élete legszörnyűbb élményét. Az egész úgy kezdődött, hogy megjelent a nő otthonában egy férfi, aki azt mondta, hogy ő is ugyanabban az épületben lakik, mint az idős nő, és egy pohár vizet szeretne kérni.

Helen beengedte a férfit a lakásába. Alighogy belépett, a férfi erőszakoskodni kezdett a 88 éves asszonnyal: elvette a pénztárcáját, megkötözte őt, és kijelentette, hogy meg fogja őt erőszakolni.

Helen megpróbálta támadóját ágyékon rúgni, de nem sikerült. Ekkor az asszonynak káprázatos ötlete támadt: igaz, hogy be volt kötve a szája, mégis képes volt kimondani két szót, aminek hallatán a férfi azonnal elmenekült.

Ennyit mondott csupán: „AIDS-es vagyok”. Persze ez nem volt igaz, a támadó mégis elhitte, megrémült és inkább nem kockáztatott. A nő pedig megúszta, hogy nemi erőszak áldozatává váljon! Igazán nagy tanulság, hogy mindig érdemes megőrizni lélekjelenlétünket!

Oszd meg, hogy minél több emberhez eljuthasson!