A Harry Potter-filmek sztárja, Daniel Radcliffe otéves kora óta színész akart lenni, de a szüleinek nem igazán tetszett ez az ötlet, ezért nem is nagyon támogatták. Ennek ellenére
Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó 1986-ban kezdett vízilabdázni a BVSC-ben, majd 1990-től a Tungsram játékosa volt. 1993-ban ifjúsági Európa-bajnokságot nyert. Már ebben az évben tagja lett a
A Mi kis falunk és a Gólkirályság című sorozatok sztárja, Hevér Gábor 1989-ben született, így idén már 56 éves. Ám ez nem igazán látszik rajta, jó pár évet
Noha annak idején, 2004 június 4-én nem ő nyerte meg a Való Világ 3. szériáját, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy abból az évadból VV Leo az, akire talán a
Vajna TÍmea, akinek most már Palácsik-Ráthonyi Tímea a hivatalos neve, több káprázatos hírről is beszámolt közösségi oldalán: “Dupla Áldás! Amikor már mindent feladtam, 15 hormonkezelést és 17 műtétet
Iszak Eszter húszéves koráig Dunaújvárosban élt. 2013-ban diplomázott a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola PR-marketing szakán. Karrierjét modellként kezdte, miután beválogatták a Topmodell leszek című hazai reality show-ba.
Feke Pál korábban Gyenesei Leilával volt együtt, vele azonban már korábban szétváltak útjaik. Leila azóta már Monoki Lehelnek, az Exatlon műsorvezetőjének a párja, és nagyon jól megvannak. Feke
“A pályafutásom olyan pillanatok sorozata volt, amikor mélyvízbe dobtak és kénytelen voltam megtanulni úszni. Ilyesféle kihívásokkal szembenézni újra és újra, ad egyfajta magabiztosságot, hogy mindig képes legyél fejlődni,
Ördög Nóra is nagy rajongója a Hunyadi-sorozatnak, ami márciustól látható a TV2-n. A műsorvezető most különleges helyszínen járt, ahol érdekes beszélgetést folytatott az alkotókkal. Közösségi oldalára ki is
Elképesztő, hogy Majoros Péter Majka és Majoros Hajni gyerekei milyen nagyok már. Marián, becenevén Marci 2011-ben született, tehát 14 éves, Olivér pedig 2016-ban látta meg a napvilágot, ő