Berki Mazsi hazatért, könnybe lábadt szemekkel mondta el, ki az, aki életben tartja:

Berki Mazsi hazatért Bali szigetéről és szerdán interjút adott az RTL Klub Reggeli című műsorának, melyben többek között elmondta:

Nincs még túl férje tragikus halálán, úgy érzi, a gyász időszaka még bőven tart.

Hangsúlyozta, talán ezt az egészet majd “egy nap az idő fogja körbenőni”, de ezt még ő sem tudja. „De ez egy végtelen történet, sajnos” – tette hozzá.

„Hullámzom, az érzések előtörnek bennem, néha még jelentkeznek pánikrohamok, viszont nagyon-nagyon jól kezelem.”

Mazsi határozottan kijelentette: a lánya miatt nem engedheti, hogy úrrá legyen rajta az elkeseredés.

„Emmában örökké fog élni az édesapja. Emma az, aki életben tart, ő az, aki erőt ad, akiért van miért felkelnem, van miért küzdenem, és ő minden” – mondta kisbabájáról.

Mazsi elismerte, hogy a gyász feldolgozása 1-3 évig is eltarthat, és ő is küzd vele még mindig.

Ehhez nagy segítséget nyújtott a Bali szigetére történő elvonulás, amin részt vett.

Berki Mazsi hálásan sorolta fel, ki mindenki áll most mellette: családja, testvére, szülei, anyósa, barátai, illetve elhunyt férje barátai.

A sírásig elérzékenyülve tette hozzá, hogy: „az a sok jó, amit tudtam adni az elmúlt években, azt most mind visszakapom”.

Itt láthatod az interjút:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Berki Mazsi Instagram oldala)