Beszédes képpárral mutatta meg Schobert Norbi, mennyi minden változott 14 év alatt

Schobert Norbert 2002-ben vette feleségül Rubint Rékát. A házaspárnak három gyermeke született: Lara 2003-ban, Norbert 2005-ben és Zalán 2011-ben.

Norbi most egy 14 évvel ezelőtti kép újrakomponálásával mutatta meg, milyen gyorsan repül az idő.

A kép eredetijében a két nagyobb gyerek, Lara és Norbika még picik voltak, most viszont már szinte kész felnőttek, tele tervekkel:

Norbika például, amellett, hogy édesapja érdekeltségeit is szeretné továbbvinni, orvosnak készül. Így nyilatkozott erről az RTL Klubnak:

“Engem mindenféleképpen érdekel az orvosi egyetem, és azt először nagyon szeretném elvégezni. És majd útközben eldöntöm, mi szeretnék lenni” – mondta ifjabb Schobert Norbert.

Szülei ebben maximálisan támogatják, Rubint Réka így vallott erről: “Mi úgy állunk mind a három gyerekünkhöz, hogy nagyon fontos, hogy azt csinálják, amit szeretnek.

Soha nem volt egy kőbe vésett szabály, hogy márpedig azt kell csinálniuk, amit mi csinálunk, mert én azt gondolom, hogy egy szülő feladata, hogy terelgesse és segítse a gyermekének az álmait megvalósítani.”

Schobert Lara most nehezebb időszakot él át, hiszen nemrég szakított a barátjával: “Azzal, hogy magamat sajnáltatom, és nem tanulok, nem lesz meg az érettségi.

Anyáékkal pont ezért voltak vitáim, mert azt mondták, egy fiú miatt nem éri meg sírni. Nyilván ezt kívülről könnyű mondani, de ez nem mehet rá a tanulmányaimra és az egész életemre” – mesélte Lara.

Jöjjön tehát a beszédes képpár: “14 év tovaszállt” – írta mellé Norbi:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

NORBI hivatalos oldala (@norbi.update) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Schobert Norbi Instagram oldala)