Brunner Márta bevallotta, kettős életet él: elárulta, hova tűnt és mit csinál most

Brunner Márta, a gyönyörű színésznő a 90-es évek végén hihetetlenül népszerű és ismert volt.

Ez persze nem is csoda, hiszen az ország egyik legkedveltebb vetélkedőjének volt a háziasszonya.

A Mindent vagy semmit című műsorban szinte minden hétköznap láthattuk őt Vágó István mellett.

Azonban a televízióból már közel két évtizede eltűnt, és a sajtónak sem igen nyilatkozott mostani életéről.

A Palikék Világa című műsorban azonban őszintén elárulta, hova tűnt, mit csinál most, és miért mondja azt, hogy kettős életet él.

Így nyilatkozott erről: “Egy színésznő nem érzi azt, hogy eltűnt, mert mondjuk aktívan szerepel színházakban, ahol átlagosan ugyan csak 500-200-100 ember látja, de folyamatosan találkozik a közönséggel.

Nyilván a tévé képernyője nagyobb nyilvánosságot jelent, de onnan már nagyon rég eltűntem. Azóta felnőtt egy generáció… De én akkor is, amikor aktívan televízióztam, közben színésznő voltam, és most is, így én nem érzékelem ezt az eltűnést.

Az Új Színházban játszom idestova 10 éve, előtte 14 évig a székesfehérvári Vörösmarty Színháznak voltam a tagja.

Régóta kettős életet élek, van egy kis lovardánk, lovakkal, lovasokkal, gyerekekkel és lovastáborokkal Sóskúton.

A színház és a lovak világában próbálom keresni az egyensúlyt, hogy mindenhol eleget tegyek és eleget legyek” – mondta Brunner Márta.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!