Csontsoványan, szörnyű állapotban találtak a cirkuszi tigrisre: bebizonyították, a szeretet és a törődés csodákra képes

Aasha egy cirkusz tagja volt – itt más tigrisekkel zárták össze, amelyek rendszeresen megtámadták.

Az In-Sync alkalmazottai azt is megállapították, hogy sömöre van.

Amikor sikerült a baját diagnosztizálni, Aasha megkapta a szükséges gyógyászati ellátást.

Ehhez gyógyszeres fürdőket kellett vennie. Bár a tigris kezdetben ki nem állhatta a kezelést, hamarosan megszokta – és ahogy egészsége látványosan javulni kezdett, már vidáman pancsolt a fürdővizében.

Amint Aasha egészségi állapota kezdett normalizálódni, összeengedték más tigrisekkel. Egy Smuggler nevű tigrissel csakhamar egy párt alkottak.

Bár az Aasha és Smuggler közti vonzalom tagadhatatlan volt, az In-Sync dolgozói meg akartak bizonyosodni róla, hogy a nagyobb tigris nem tesz kárt Aashában.

Ezért a gondozók egy ideig figyelemmel tartották őket, vagyis a két állat csak felügyelet mellett “randizhatott”.

Nemsokára azonban megengedhették nekik, hogy egy ketrecben lakhassanak.

A videó legvégén, négy évet előreugorva az időben azt láthatjuk, hogy a szerelmespár még mindig boldogan él együtt:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: apost)