Curtis nem tűr tovább, kitálal Majkáról: “Amikor rádöbbensz, hogy átvertek, kihasználtak, és…”
|Több lemondott koncert után Curtis mindeddig nem adott magyarázatot arra, miért maradt távol a buliktól.
Most azonban megtörte a csendet és elmondta a saját verzióját a történtekről, és arról, hogy – állítása szerint – három éve nem nyúlt tiltott szerekhez.
A Borsnak elárulta, miért nem akart tovább együtt dolgozni Majkával. Így nyilatkozott:
“Majkával 12 évig dolgoztunk együtt, az első balhénk után három évvel ő hívott vissza, ő keresett meg engem.
Természetes, hogy voltak bennem kétségek, nem múlt el nyomtalanul, ami történt, voltak nézeteltéréseink. Jó néhány dologban nem értettünk egyet.
Amikor megbeszéltük Petivel, hogy újra összeállunk, lefektettünk néhány szabályt, alapvetéseket, de végül ezek egyike sem teljesült.
Aztán amikor hétről hétre azzal szembesülsz, hogy semmi nem valósul meg abból, amit szeretnél, és folyamatosan bántják a lelked, ezt jogosan érzed igazságtalannak.
És egyszer csak eljön a pillanat, amikor rádöbbensz, hogy átvertek, kihasználtak, és ez gyűlik, egyre csak gyűlik benned.
Második ember voltam hosszú éveken át, úgy érzem, itt volt az ideje annak, hogy szétváljon az utunk.
Nem tudtam, és már nem is akartam kezelni ezt a helyzetet, nem volt kivel megbeszélnem, és egyszerűen túlcsordult az a bizonyos pohár.
Felhívtam Petit, hogy nem megyek. Ennyi történt, nem több” – állítja Curtis az interjúban.
A rapper azt is közölte, hogy ezentúl egyedül fog koncertezni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!