Dallal szólt be a magyar kormánynak Bródy János: ezt a sokat mondó slágert küldi nekik

Az Agrárminisztérium épületénél tüntetett pénteken este az LMP, erdeink tarvágását lehetővé tevő kormányrendelet ellen tiltakozva.

Azt üzenjük a kormánynak, hogy el a kezekkel az erdőktől! – kezdte beszédét Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke, azt követelve, vonják vissza az “őrült rendeletet”, amely erdők tarvágását, elpusztítását teszi lehetővé.

Arról beszélt, hogy napjainkban egyre súlyosabbak a klímaválság következményei, az ország közepe és keleti része már félsivatagossá vált, ezt a folyamatot súlyosbítja tovább ez a kormánydöntés.

Hangsúlyozta: a jelenlegi kétmillió hektárnyi hazai erdő hatszorosára volna szükség a klímasemlegesség eléréséhez. Ha nem lesz erdő, előbb-utóbb mi sem leszünk – fogalmazott, megjegyezve, a kormány által tett lépések miatt “biztos, hogy semmilyen klímacélt nem fogunk elérni”.

Keresztes L. Lóránt (LMP), az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke azt mondta, hogy gyermekeink és az unokáink jövője a tét az általa sok ezresnek nevezett, a szervezők által ötezresnél nagyobbnak becsült tömeg előtt.

Hangoztatta: szembesíteni kell a kormányt cselekedeteinek következményeivel, hiszen a “gyalázatos erdőirtó rendelet egyenértékű a természetpusztítással”. A válságok már egymásba érnek, a bőrünkön érezzük a klímaváltozást – jelentette ki a politikus, aki szerint a kormány “kiiktatta a természetvédelmet Magyarországon”.

Megjegyezte, tudósok és környezetvédők mellett polgármesterek, köztük kormánypártiak is felszólaltak már a kormányrendelet ellen.

Ha a kormány nem látja, miként kell cselekedni, akkor nekünk kell kikényszerítenünk ezeket a lépéseket – fogalmazott, felvetve, hogy megtehetik ezt akár egy, minden pártpolitikai különbséget félretevő nemzeti mozgalom révén is. Arra szólította fel Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy álljon ki a nemzeti értékek elpusztítása ellen – olvasható az MTI tudósításában.

Úgy látszik, ez a téma Bródy Jánost is megmozgatta, és egy másik rendezvényen korábbi, nagy slágerével üzent félreérthetetlenül a kormánynak. A címe: ne vágj ki minden fát!

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Bródy János Instagram oldala)