Doszpot Péter egykor az egyik legnépszerűbb rendőr volt: kiderült, mivel foglalkozik most

Az 1962-ben született Doszpot Péter Zsámbékon végezte el a Tanítóképző Főiskolát, majd 1990-ben szerzett diplomát a Rendőrtiszti Főiskolán.

1987-ben került a magyar rendőrséghez, előbb Nagykáta Városi Rendőrkapitányságán dolgozott mint bűnügyi nyomozó 1990-ig.

Ezt követően a Pest megyei Rendőr-főkapitánysághoz került, ahol az életvédelmi osztály csoportvezetője volt 1996-ig, ekkor kinevezték a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának vezetőjévé.

1995-ben megkapta a rendőrségi tanácsos címet, 1998-ban az év budapesti rendőrévé választották. 2001. szeptember 15-én alezredesi rendfokozattal szerelt le a rendőrségtől.

Doszpot a 90-es években hatalmas “sztár” volt, különösen Juszt László Kriminális című műsora tette igazán népszerűvé, ahol sokszor nyilatkozott.

Rendkívül sok izgalmas ügyön dolgozott, többségüket sikerrel megoldotta. Ma már profilt váltott, így mesélt erről a Blikknek:

“Van egy vagyonvédelmi és egy követeléskezelő cégem, de én már egyre kevesebbet dolgozom, mert egyre több munkát át tudok adni a kollégáimnak.

A vállalkozásokkal kapcsolatos teendők mellett mivel a feleségem főállásban dolgozik, én fuvarozom a lányokat, Zoét és Ziát a tanítás utáni plusz óráikra, ami miatt a délutánjaim foglaltak.

Továbbá Antal Gábor pszichológus barátommal közös előadásokat tartunk immár öt-hat éve a hazugság titkairól, a sorozatgyilkosokról, illetve a Hollywood kontra Magyarország, ez utóbbi a filmekben bemutatott és a valóságban lezajlott nyomozások összevetése.

Az előadások nagy sikerrel, teltházzal mennek, és annak ellenére, hogy a koronavírus járvány egy időre megakasztotta, újra nagy az érdeklődés iránta” – mondta Doszpot Péter.

Ahogy az interjúból is kiderül, az egykori sztárrendőr boldog családapa: van két 12 éves lánya, Zita és Zoé.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!