Egy volt rab üzent a börtönbe készülő Aureliónak: “Amíg van pénze, addig a…”

Mi magunk is több cikkben foglalkoztunk azzal, hogy a Való Világ hatodik szériájának nyertesét, Aureliót másodfokon jogerősen börtönbüntetésre ítélték.

Az egykori valósághsow hős 2 év három hónap letöltendőt kapott emberrablás miatt, ő maga pedig meglepően nyilatkozott az ítélethirdetés után.

Ha kíváncsi vagy rá, mi a véleménye Aureliónak a börtönbüntetéssel kapcsolatban, és hogyan viszonyul az ítélethez, IDE KATTINTVA meghallgathatod a nyilatkozatát.

Aurelio közösségi oldalán egy egykori rab már üzent is neki, hogy nagy valószínűséggel mi fogja várni a börtönben.

A life.hu bukkant a hozzászólásra, amely így szól: “Aki soha nem volt börtönben, soha nem fogja megtudni, milyen is ott az élet.

A mit a tévé mutat, az minden, csak nem a valóság. Majd most kerül be a való világba.

Kitartást neki, de nem sok esélyt látok rá, hogy szeretni fogják, mert az én öt és fél évem alatt körülbelül hárommillió ötszázezer alkalommal hallottam, hogy bárcsak bekerülne.

Szóval biztosan lesz, aki szívesen fogadja majd. Persze egy kis pénzzel, ami van neki, mindent el lehet intézni. Így valószínűleg, amíg van pénze, addig a” – és innentől nem idéznénk a kommentet annak vulgáris jellege miatt.

A lényeg, hogy a hozzászóló szerint, amíg van pénze, addig inzultálni sem fogják majd.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép forrása: RTL Klub)