Ezzel a drámai tánccal árulta el Tóth Andi, miért félt mindig az apjától: mindenki megkönnyezte

A Dancing With The Stars második évadának legutóbbi, szombati adásában az “Emlékek éjszakája” tematika köré csoportosult minden.

A versenyzőknek egy fontos, gyerekkori emlék alapján kellett bemutatniuk táncaikat. Szinte mindenki egy kellemes vagy megható emléket elevenített fel, ez alól egyedül Tóth Andi volt kivétel, aki súlyos titokról lebbentette fel a fátylat az adásban.

“Az édesapám volt, aki mindnyájunk életét megnehezítette. Mi mindig féltünk tőle, nem éreztük magunkat biztonságban otthon ” – vallotta be a felvezetőben az énekesnő, aki épp ezért nagyon korán, már 15 évesen távozott a szülői házból, és felköltözött Budapestre.

Tóth Andi táncában mesélte el, hogy érezte magát apja mellett: bárhogy próbált, nem tudott menekülni előle, aztán 15 évesen, összeszedve minden erejét, új életet kezdett Budapesten, apjával azóta sem tisztázta nézeteltéréseit.

Íme a drámai és súlyos tánc, ami után mindenki sírva fakadt a stúdióban:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Tóth Andi Instagram oldala)