Falatnyi bikiniben pózolt Zséda! Hogy lehet valaki ilyen fiatalos és vonzó 49 évesen?!

Zsédenyi Adrienn, azaz ahogy mindenki ismeri, Zséda Szentesen, a Horváth Mihály Gimnázium irodalom-dráma tagozatán tanult.

15 éves korától Sík Olga tanárnőhöz járt énekelni, majd három színházban (Arany János Színház, Független Színpad, Krétakör Színház, Új Színház) mutatta meg színészi képességeit.

Hét évig tanult hegedülni és a művészi pálya mellett a Nyugat-magyarországi Egyetemen szerzett diplomát mint szociálpedagógus.

1994-ben Szűcs Gabriellával, Kovács Péterrel és László Boldizsárral megalapították együttesüket, a Cotton Club Singerst.

Zséda 2001-ben kilépett a zenekarból és azóta szólókarriert folytat, ráadásul páratlan eredménnyel:

Első debütáló albuma 2002-ben jelent meg Zséda címmel, melynek producere Rakonczai Viktor lett, akivel a Kőbányai Zenei Stúdióban osztálytársak voltak.

Az énekesnő sikere azóta is töretlen, évről évre előrukkol újabb és újabb slágerekkel.

A közösségi oldalára feltöltött fotókon fürdőruhában látható, ritkák az ilyen képek az énekesnőről.

Mutatjuk is:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Zséda (@zsedavue) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Zséda Instagram oldala)