Felismered melyik népszerű, magyar színész feszít ezen a képen? 44 évvel ezelőtt készült:
|Az a híres és közkedvelt színész, akit fel kell ismerni a kép fókuszában van. Nem is csoda, hiszen nagyon “feszít”, nem igazán tudnánk másra figyelni.
A kérdés az, beugrik-e, rájössz-e rögtön, hogy ki szerepel a 44 évvel ezelőtti fotón.
Hogy segítsünk, itt van róla néhány információ: “Abonyban született. Gyermekként még futballistának készült. A szakmunkásképzőben géplakatos végzettséget szerzett, majd később leérettségizett.
Színészként való elhelyezkedése előtt mint géplakatos dolgozott a Hajógyárban, illetve a Magyar Államvasutaknál is, de a Magyar Posta alkalmazásában is dolgozott hírlap-kézbesítőként.
Színészi pályája egy Kőtövis nevű irodalmi színpad keretein belül kezdődött, ahová barátja révén került be, itt figyeltek fel a tehetségére.
1979-1995 között a szolnoki Szigligeti Színháznál segédszínészként kezdte. A Színművészeti Főiskolára többször is jelentkezett, de nem vették fel.
1995-1997 között szabadúszó volt. 1997-ben az akkor alakuló Bárka Színházhoz szerződött, 2002-ben pedig a Krétakör Színház tagja lett.
2003-ban a Kontroll című film miatt hatalmasat nőtt a népszerűsége. Az egyik ellenőrt alakította.
Országos ismertséget Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjével szerzett” – olvasható a Wikipédián.
Ha látni szeretnéd a megoldást, akkor görgess
L
E
J
J
E
B
B
Ő nem más, mint Mucsi Zoltán:
Oszd meg a feladványt barátaiddal is!