Káprázatos gyűrűvel jegyezte el ismert kedvesét a népszerű magyar zenész: mutatjuk a csodás ékszert

Molnár Tamás, a népszerű zenész nagyon fiatalon, 2002-ben 14 évesen alapította az Anti Fitness Clubot, melynek dalszerző-frontembere volt 2015-ös fennállásukig.

13 aktív éve során a Fonogram és többszörös VIVA Comet díjas zenekar hazánk majd összes színpadán megfordult, négy nagylemezük közül kettő dobogós helyezést ért el a MAHASZ lemezeladási listáján.

2014-től szólóban, szerzői estjein áll színpadra kedvenc szerzeményeivel. Többször megtöltötte az A38 Hajót és már fesztiválszínpadokon is bizonyított akusztikus előadásával.

A JETLAG 2016-ban alakult. A csapat már a bemutatkozó koncertjével megtöltötte az Akvárium Klubot, meghívást kaptak a legnépszerűbb magyar fesztiválokra, elektropop dalaik pedig sorra váltak a rádiós lejátszási listák toplistásaivá.

Az elmúlt években Molnár Tomi 6 dala is szerepelt az Eurovíziós Dalfesztivál hazai elődöntőjében, melyekből Agárdi Szilvi és Pál Dénes duettje, valamint Tóth Gabi, Oláh Gergő, és Gyurcsík Tibor slágerei egészen a döntőig jutottak. 2016-ban Artisjus junior díjra jelölték.

Ő lett A Dal 2020 legjobb dalszövegírója és ugyan ebben az évben a Petőfi Zenei Díj – Év dalszövegírója elismerést is megkapta.

Évek óta boldog párkapcsolatban él Cinthya Dictatorral, kapcsolatuk pedig most szintet is lépett.

Cinthya valósággal kivirult a Molnár Tomival töltött évek alatt, úgy megváltozott a külseje, hogy alig lehet ráismerni.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy nézett ki régen, és micsoda változásokon ment keresztül mostanáig, ide kattintva megnézheted.

Azt, hogy milyen boldog együtt Cinthya és Tomi, jól jelzi, hogy immáron jegyespár lett belőlük.

Tomi egy zöld köves, káprázatos gyűrűvel jegyezte el szerelmét:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!