Kiderült, miért nem találhatták meg Szilárdot: “Az agyi ödéma miatt könnyen lehet, hogy…”

Suhajda Szilárd halála szinte minden magyart mélyen érintett, rengetegen mondják el gondolataikat a tragédia kapcsán.

Így tett Tóth Vera is, aki szívhez szóló bejegyzést írt Szilárdról a közösségi oldalán.

Arra kereste a választ, miért tette ezt Szilárd? Miért nem fordult vissza? Meg is találta az okokat, ide kattintva kiderül.

Ide kattintva pedig kiderül, hogy Klein Dávid, Szilárd korábbi mászótársa szerint mi okozhatta a halálát.

Kollár Lajos rendkívül tapasztalt hegymászó, 21 éves óta óta űzi profi szinten ezt az extrém sportot.

Ő a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat vezetője, és az ATV Start című műsorában őt kérdezték arról, miért nem találhatták meg Suhajda Szilárd holttestét.

A szakértő először elmondta, miért nem segíthetett neki az a serpa, aki legkorábban látta Szilárdot, és aki hírt adott arról a többieknek, hogy baj van:

“Ha felmérik, hogy agyi ödéma vagy fagyási sérüléseket szenvedett valaki fent, azon lehetetlen segíteni, ezzel a serpák csak saját magukat veszélyeztetnék”.

Majd Kollár Lajos rátért arra, miért nem találhatták meg Szilárdot azon a helyen, ahol utoljára látták őt:

“Valószínű, azért nem találják Szilárdot, mert az agyi ödéma következményeként koordinálatlan mozgásokat végzett, és lehet, hogy pont az ellenkező irányba indult el.

Nem vissza a Hillary lépcső felé, vagy a borda felé, ami a csúcsra vezet, hanem valamelyik szakadék részre, lejtő részre, és lezuhant” – közölte a szakértő.

Az expedícióvezető kifejtette: nemcsak fizikális, hanem szellemi, mentális felkészültségre is szükség van egy csúcstámadásnál.

„Az a pillanat, amikor fel kell, hogy ismerje egy hegymászó, hogy mi az, amit teljesíthet, és mi az, amit már nem, ez egy nagyon komplex feladat. Mindemellett van egy eufória is”.

Hangsúlyozta, hogy a csúcs előtt 50-60-100 méterrel nem szívesen adják fel, de ez az, ami sokszor a halálba lépteti a hegymászót.

A hegy biztosan nem hibázik, tehát a hegymászónak kellett valami olyat tennie, hogy ez így végződjön, de ilyen sokszor előfordul – tette hozzá.

Itt meghallgathatod Kollár Lajos teljes beszámolóját:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!