Kijózanító videó Berkitől: tudta hogy baj van, így beszélt erről néhány héttel halála előtt

Berki Krisztián kevesebb mint egy hónappal a halála előtt megdöbbentő videót osztott meg közösségi oldalán.

A videóban ő maga mondta el: tudja, hogy baj van, hogy szervezetének nagy változásra van szüksége.

“A menedzserek körében nagyon népszerű betegség, a magas vérnyomás engem is elért” – kezdte videójában, melyben azt is elárulta, hogy édesanyja és édesapja is ebben a betegségben szenved.

Krisztián édesanyja, Júlia egyébként fia halála óta már többször is nyilatkozott, nemrég például elárulta, hogy van a most 9 éves Nati.

A kislány volt az, aki rátalált édesapja holttestére. Krisztián édesanyja szívszorító részleteket közölt, hogy viseli Nati a megpróbáltatásokat, erről ide kattintva olvashatsz.

Berki Krisztián tehát örökölt magas vérnyomásban szenvedett, így folytatta videójában, alig pár héttel halála előtt:

“Voltam terheléses vizsgálaton kardiológusnál, egy éven belül immár másodszor, és vérvételen. Ezeket az eredményeket az endokrinológusommal kielemezzük közösen.

Hat-nyolc hete teljesen más útra léptem, szeretnék a természetesség útján maradni, és ami gyógyszer nélkül kezelhető, azt kezelni.

bizonyára azok, akik magas vérnyomással küzdenek és gyógyszeres kezelés elindul, ők tudják, hogy lehet, hogy életük végéig gyógyszerrel kell őket kezelni.

Én ezt szeretném még megelőzni. Prevencióval, valamint azzal, hogy újra kardiózom” – közölte Berki Krisztián.

Így zárta a videóját: “Fontos, hogy 40 körül még inkább figyelj magadra! Csak az életminőség számít a boldogság mellett”. Itt láthatod a felvételt:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

a berki ?? (@berkikrisztian) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!