Uh, de kínos volt, mikor Zámbó Krisztián Jimmy egyik dalát kezdte énekelni, hogy megmentse az estét

Nagyon úgy tűnik, hogy Zámbó Krisztián nem a főzőtudományával fog híressé válni. Legalább is nem jó értelemben.

Erről leginkább vacsoravendégei tudnának beszélni, akik alig hitték el, amit láttak.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy milyen gusztustalan körülmények között kellett enniük, és milyen volt az étel, ide kattintva kiderül.

A Hal a tortán szereplőinek egyhangúlag lesújtó véleménye volt az estéről, amit Krisztiánnál töltöttek.

Mind a négy vendég a maximálisan adható öt pontból csupán két-két pontot adott Jimmy fiának.

Leginkább az étellel voltak elégedetlenek, ám az énekléstől sem voltak elragadtatva.

VV Béci még azt is megemlítette kritikaként, hogy Krisztián meglepetésvendéget sem hívott.

Abból állt az este produkciója, hogy saját maga elénekelte a vendégseregnek Zámbó Jimmy Egy jó asszony mindent megbocsát című dalát.

Úgy tűnik, a vendégek ezt a produkciót nem igazán bocsátották meg:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!