Majka reagált Curtis durva vádjaira: “Kettőnk kapcsolatában én vagyok az egyetlen aki…”

Mi is megírtuk, hogy Curtis a Bors mai cikkében durva vádakkal illette Majkát.

Ha kíváncsi vagy rá, mi mindent vágott egykori zenésztársa fejéhez, és minek minősítette őt, ide kattintva minden kiderül.

Majka közösségi oldalán reagált Curtis erős állításaira, ezt írta bejegyzésében:

“Sokat gondolkodtam mit lehet mondani a mai Bors cikk után, de aztán rájöttem hogy az idő majd rendbe teszi a dolgokat.

Önmagam kozmetikázása miatt nem vagyok hajlandó olyan dolgokat nyilatkozni, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal .

A teljes igazságot meg egyszerűen nem vagyok hajlandó elmondani, mert azzal oda rúgnék ahol most éppen hogy segítségre lenne szükség.

Aki ismer tudja, hogy mennyire nem tudom elviselni ha valótlant állítanak rólam, vagy azokról az emberekről akiket szeretek, éppen ezért nehéz most egy olyan nagypofájú csávónak mint én, csendben maradni.

Az egyetlen félelmem, hogy ennek az interjúnak pár hét múlva egész más olvasata lesz, ha megint csalódott emberek tömkelege kéri számon a koncertszervezőket.

Ne így legyen… Sok sikert mindenhez.  Talán a kettőnk kapcsolatában én vagyok az egyetlen aki ezt tiszta szívből kívánja” – olvashatóak Majka sorai.

A bejegyzéshez választott képen pedig ez olvasható: “Az álmok és a valóság közti távolságot úgy hívják: cselekvés.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Peter Majoros (@majesz187) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Majka Instagram oldala)