Munkát kapott a börtönben Aurelio: ezt kell neki elvégeznie, nap mint nap

Már közel hat hónap telt el azóta, hogy Aurelio börtönbe vonult, ám még így is több év vár rá.

Még közel három évet kell a rácsok mögött töltenie, így nincs közel a szabadulás.

Számos pletyka kapott szárnyra Aurelióval kapcsolatban, mit csinál és hogy viseli a börtönt.

Ügyvédje, Galgóczi Zoltán úgy döntött, most tiszta vizet önt a pohárba: a Blikknek nyilatkozott.

“Az eltelt több mint hat hónapban Aurelio tökéletesen beilleszkedett a büntetés-végrehajtás rendszerébe.

A kapcsolatai mind az intézményrendszerrel, mind pedig a rabtársakkal abszolút rendezettek.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem kivételeznek vele, mint ahogyan azt egyes sajtóhíradások korábban megfogalmazták” – kezdte az ügyvéd, majd így folytatta:

“A körülményeivel elégedett, külön örömére szolgál, hogy munkát kapott, ami által hasznossá teheti magát, és az idő is könnyebben múlik.

Oktatással kapcsolatos szemléltető eszközöket raknak össze. Mindemellett edz, sokat olvas, illetőleg a könyvét írja, ami elég előrehaladott stádiumban van már” – árulta el Aurelio ügyvédje.

Itt Aurelio egy durva vallomását hallhatod, nem sokkal börtönbe vonulásra előttről:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!