Németh Kristóf megosztotta titkát: új szakmában próbálja ki magát a színészet mellett

Biztos sokan tudják, hogy Németh Kristóf 2017 óta a Fórum Színház igazgatója és egyedüli tulajdonosa.

A 1975-ben született színész először a Szomszédok című teleregény 4. epizódjában szerepelt 12 évesen, 1987-ben, majd később, nagyobb korában, kamaszként többször is.

Gimnáziumi tanulmányainak idején játszott a Radnóti Színpadon. 1998-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Benedek Miklós osztályában.

Első házasságából született fia, Lóci 14 éves. Közel három éve vette el mostani szerelmét, Zitát, kisfiuk Levente most volt kétéves.

Kristóf mindig is szerette magát kipróbálni a színészet mellett másban is. Így nyilatkozott erről a Blikknek:

“A feleségemmel, családommal azon dolgozunk, hogy megnyissuk a közös éttermünket.

Álmom, hogy adott esetben magam is beugorjak séfkabátban a pult mögé, esetleg előre jőve, egy színpadon szórakoztassam a vendégeket” – árulta el Németh Kristóf.

Arról is beszámolt, mit főz az interjú alatt: “Mivel épp Levente születésnapján beszélgetünk, ma főleg édességek készülnek.

Egyre jobban érdekel a cukrászat, ez a legújabb gasztronómiai kihívás számomra. Próbáltam mindent magam elkészíteni, de a kukás alakú tortát meg kellett rendelni.

Levente ugyanis annyira odavan a kukásautókért, hogy minden hétfő reggel nyolc óra három perckor ott állunk a ház előtt, és várjuk őket” – mesélte a színész.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Németh Kristóf Instagram oldala)