Norbi meglepő vallomása házasságáról: 100%, hogyha egyikünk meghal, akkor…

Schobert Norbi volt a vendége Palik László műsorának a legnagyobb videómegosztó portálon.

A fitnszeguru őszintén beszélt a megpróbáltatásairól, sztrókjáról, és azt is elmondta, hogyan képzeli a jövőt:

Miután átesett a sztrókon, hosszabb ideig tartott a felépülése: “Hetek kérdése volt, míg a mozgásom és a beszédkészségem visszajött.

Beszéltem, de nem találtam a szavakat. Főztem egy műsorban, padlizsán volt előttem, tudtam, hogy mi az, de nem jutott eszembe a neve.

Elmentem egy buliba, a kedvenc számom megszólalt, azt játszotta a zongorista, és nem tudtam folytatni a dal refrénjét. Hetek alatt jött vissza minden” – árulta el Norbi.

Azt sem titkolta, mit szeretne csinálni öt év múlva: “55 éves koromban szeretnék egy erdőben, egy rönkházban élni Rékával és az öreg kutyámmal.

Veszek egy dzsipet, a kutyával fogok sétálni, és madárcsicsergést hallgatni” – mondta a fitneszguru, aki Rubint Rékával kapcsolatban egy különös vallomást is tett:

„Addig fogunk élni, ameddig egyikünk él. Ha egyikünk meghal, a másikunk is vele fog halni, ez száz százalék.

Annyira erős a szerelem és az érzelmi kötődés, hogy az ember elsorvad a másik nélkül, egy év, és utánamegy”.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!