Norbi sírva fakadt a Konyhafőnökben: elárulta, mi hozta ki belőle a könnyeket
|A Konyhafőnök VIP legutóbbi adásában Osvárt Andrea mellett Schobert Norbert került a veszélyzónába.
Mikor kiderült, hogy Norbi folytathatja a versenyt, ezzel pedig bekerült a döntőbe, elöntötték az érzelmek, és megkönnyezte a dolgot.
A videóban a fitneszguru elmondta, hogy harminc év meló és egy ilyen súlyos, stresszből adódó agyi katasztrófa után a műsor terápia volt számára.
“Nagyon elérzékenyültem, a séfkabátot nagyon büszkén fogom hazavinni, be fogom kereteztetni és kirakom az irodám falára a séfek arcképével közösen. Úgy rakom ki, mint egy diplomát” – vallotta be Norbi.
Arról, hogy bejutott a döntőbe a közösségi oldalán is megemlékezett. Így írt erről az eredményről:
“Azon, hogy két és fél hónapot végigfőzve, előtte két hónapot végigtanulva, 50 évesen idáig jutottam.
Túlvállaltam magam, nem a Konyhafőnök miatt és összeomlott az egészségem, de felálltam belőle.
Alázattal küzdöttem és tűrtem a kritikát. Mert az élet véges és nekem egy séfkabát volt a cél…. megvan” – olvashatjuk Norbi bejegyzésében.
Itt pedig megnézheted pillanatot, ahogy kiderül, Norbi ott lesz a döntőben, és azt is láthatod, hogyan érzékenyült el utána:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!